1992 óta rendezzük meg az országos viszonylatban is egyedülálló tömegsport-rendezvényt, a Szuperinfó 24 órás Úszónapot. A sikeres rendezés eredményeként évek óta több száz versenyző és több ezer látogató érkezik városunkból Sopronból, és az ország több városából.
A verseny mindig szombaton 12 órától vasárnap 12 óráig tart. Minden benevezett csapat 24 órán át folyamatosan úszik. Az a csapat a nyertes, amelynek tagjai a legtöbb hosszt tudják leúszni a 24 óra alatt.
A rendezvényt figyelemmel kíséri a városi és az országos média, mely szinte percről-percre tudósít a versenyről, a verseny alatt történő szórakoztató műsorokról, játékokról, sportbemutatókról, az esti frissítő élőzenés mulatságról és természetesen ott van az eredményhirdetésen is.
Vitray Tamás a Szuperinfó 24 órás Úszónap fővédnöke volt 2006-ban. Véleménye rendezvényünkről:
„A Szuperinfó 24 órás Úszónap már nem egy ismert helyi vállalkozás nevének, márkájának ismertségéről szól. Ez az Úszónap több annál, hiszen olyan társadalmi felelősséget vállal fel, mint a különböző korosztályok, többek között a fiatalok egészséges életmódra nevelésének felelőssége, a sport, azon belül az úszás megszerettetése, a csapatjáték, a kitartás és annak fontossága. Öröm látni olyan embereket, akik az úszósport mellett törnek lándzsát, bizonyítani akarják kitartásukat, és mindent megtesznek egészségük védelmében.”
